Két helyszínen zajlott a fotózás. Az egyiket Kristóf választotta ki – Csepel Művek, a másikat pedig közösen választottuk a férjemmel, Lacival – Kopaszi Gát. Bevallom őszintén, először volt bennem némi félsz a koszos, romos, sittes gyártelep hallatán, de mihelyst megérkeztünk a helyszínre egyből tudtam, hogy itt remek képeket fogunk csinálni. És így is lett… Miután kellőképpen összekoszoltuk a ruhánkat, naplemente előtt átmentünk a Kopaszi Gátra, hogy elkészítsük a „romantikus” képeket. Addigra már kellőképpen elfáradtunk az egész napos fotózás után, de úgy gondolom megérte… Szerencsére Kristóffal remekül lehet együtt dolgozni, laza, kreatív, profi és kellően visszafogott, amolyan nem túl „sok”. Összegezve a napot elmondható, hogy a közös munka remek hangulatban, csöppet sem unatkozva telt és minden fáradtságot megértek a képek, amelyekre így egy év elteltével is rendkívüli nagy örömmel és boldogsággal tekintünk.  Azt hiszem, ezek a képek magukért beszélnek.

Köszönjük Kristóf!”